a házikabát

Mert ilyen is volt nagyapámnak, sőt ezt viselte naphosszat, ha otthon volt. Jól mondom viselte, nem hordta, olyan fajta volt. Ő viselte a dolgokat. A házikabát kockás, - valami szürkés árnyalatra emlékszem - combközépig érő darab volt, bélésmintájú gallérral és bogra köthető övvel volt felszerelve. Zsebében volt egy vászonzsebkendő, egy hajkefe betétje, (az az ovális gumidarab, melyből a fésülést végző fémfogak állnak ki) ezzel az alkalmatossággal nagyapám a házban található összes rojtos szőnyeg rojtjait fésülte szép egyenesre, a haját félrefésülve viselte. Egyúttal összeszedte a szőnyegen megjelenő összes pöszméket is. Mikor már az új házban laktunk, mert a régit 1985 - ben egy sugárút javára lebontották, a parittyám is a házikabát zsebébe költözött. Nagyapám a verebeket riogatta vele a szomszéd meggyfájáról. Nem lett volna semmi baja velük, ha nem ették volna a tyúkoknak gondosan megkészített, főtt és összetört pityókás puliszkalisztes táplálékot. A régi polgári házban kutyán kívül nem voltak állataink (egy teknőcről keringtek legendák, de az az én születésem előtt lehetett). Egyszer, mikor már éppen a verebek közé készült ereszteni egy kavicsot, meglátott egy patkányt az ócska garázs előtt futni, ezt szemvillanásnyi idő alatt leparittyázta. Tudtommal ez volt az egyetlen vadásztrófeája (bár nem preparálta).