a fehér csempekályha

Hatalmasnak láttam. Az ebédlőben kellett volna fűtsön, de igen ritkán gyújtottak be a gyermek szemszögből hatalmas helyiségben. Bár ebédlőnek hívtuk, sosem ettünk ott. A nagy, kihúzás révén mégnagyobb asztal, a két karos és hat vagy nyolc egyszerű támlás szék, az üveges, a kis és a nagy szekrény, ez utóbbiak amolyan tálas féleségnek minősültek, ezek alkották a nagy fehér csempekályha társaságát. A régi házban, amely hatalmas és igen sok szobás volt, nagyapámnak nem volt dolgozószobája. A nyáron hűvös télen hideg ebédlőben volt az íróasztala, és felette, egy falra szerelt üveges polcon sorjáztak a bélyegalbumok. A súlyos, régi polgári bútorok, bár nem volt stílbútor igen impozánsnak hatottak. Mikor már tudták, hogy a házat lebontják, el is akarták adni... A ZONGORA, igen volt zongora, kiskoromban klimpíroztam rajta, azt eladták... A bútort, az ablakba tett eladási hirdetés nyomán egy cigány akarta megvenni, hiába magyarázta neki nagyapám szelíden, hogy nem fér el tömbház lakásban látni akarta. Megnézte és elment. A bútor még egy ideig a családé maradt, átvándorolt velünk az új házba, akárcsak a felszedett hajópadló, (melyből a kihúzott szegek nem voltak rozsdásak, mert a régiek tudtak épitkezni) , és a nagy fehér csempekályha. A kis sópba kapott helyet. (Nem tudom mi a sóp, talán német nyelvből ered a szó, mi amolyan fából eszkábált raktárakat hívtunk így. Kettő volt, a kicsi és a nagy sóp. a nagyból lehetett felmenni az új ház padlására.) A csempekályha idővel besüllyedt a sóp földjébe, megázott és szétmállott. Néhány darabját nagyobb koromba áthordtam a nagy sópba, de ott maradtak, mikor az új házat magam mögött hagytam. Volt egy kerek csempéje, nem tudom mire szolgált, talán a gázcső résének az eldugására, ha ugyan volt gáz, mikor a kályhát gyártották. Azt írta rajta: Kronstadt.