nagyapám lódene

A másik fénykép

2010-09-21T09:59:00.000+03:00

Nagyapám fiatalon, fehér teniszező ruhában, két legjobb barátjával és néhány ifjú hölggyel, mindannyian fehérben, teniszütőkkel pózolnak egy korabeli autó, motorház-tetején. Valaki mondta is, hogy hol volt a tenisz pálya, de nem emlékszem már. Nem tudtam, hogy nagyapán teniszezett. A lányok szépek voltak és pajzánul mosolyogtak. Nagyanyám nem volt köztük. Szegény lány volt és nem teniszezett. A gépkocsi nem tudom kié lehetett, a nagyapámé biztos nem. Talán valaki azt mondta, hogy a Lauer Rezsőék kocsija, de ez sem biztos.
Vajon teniszezni mentek, vagy onnan jöttek? S ha jöttek, hová mentek? Illett fehér sport ruhában beülni a Mexikó kertbe? És abban az évben milyen pénznemmel fizettek?

A krokodilbőr bőrönd

2010-09-20T08:02:00.003+03:00

A nagyapámé volt, de nem ő járta be vele Afrikát, és így biztos nem is ő lőtte az a krokodilt, melynek a bőréből készült ez a bőrönd, melynek belső borítása magán hordozta a gőzmozdonyos állomások, a moszatzöld kikötők és gyermekkori fantáziám sok más szüleményének képzelt illatát. Barna színű volt, belső tapétája akár egy régi film hotelszobájának tapétája. Hordhatta azt még fehér kesztyűs hotelszolga is az emeletre, s dobálhatta széles mellkasú matróz valami albatroszkísérte világkörül járó hajó fedélzetén. Valami grófé volt, aki valamiért egyszer járt nagyapáméknál és valamiért otthagyta.
Titokban azért én mindig nagyapámat láttam vele világot járni, és talán engem is magával vitt pálmafás szigetekre és csendes kisvárosokba.
Vulkánfíber volt az a bőrönd, ma már tudom, papírból préselték, nem lőtték a Níluson.

a lovas fénykép

2010-09-19T23:43:00.000+03:00

Nagyapám van a fényképen, lóháton ült. Katona. A fénykép, úgy emlékszem barna árnyalatú volt, és akkori nézetem szerint olyan régi, hogy nagyapám magyar huszár kellett hogy legyen rajta. Láttam a fényképet lassan poroszkálni,... trappba átcsapva díszesen vonulni, majd galoppban, kivont szablyával megkerülni a várat, leginkább a közfürdő felőli részen parádézva, mert én valahonnan onnan néztem nagyapámat, hogyan pödöri meg kivont karddal a bajszát... Olyan huszárosan ülte meg a lovat, melyet, ha emlékezetem nem csal, kölcsön kért valahonnan, mert akkor az úgy volt, hogy a katonának kellett hogy legyen saját lova. Legalább kölcsön. Aztán összeadtam, kivontam és történelmet tanultam. Nagyapám Fogarason nem lehet magyar huszár, csak román katona. Kölcsön lovon. Azt mondták, hogy otthon töltötte le a kötelező katonaságot, mert elintézték, hogy ne kelljen kimennie a frontra. Befolyásos, vagy csak pénzes kereskedő család egyetlen fiú gyermeke volt nagyapám a más lován. Mert olyan időtájt volt ő lovas huszár, mikor a katonáknak háborúba kellett menniük.
Nem ment. Nagyapám nem ölt embert. Gondolom...

a harang alakú csillár

2009-10-19T09:50:00.003+03:00

Azt hiszem, inkább mennyezeti lámpának kéne nevezni. Nem is harangra, inkább mesebeli harangvirág kelyhére hasonlított. A krém és sárga határán nem tudom pontosan milyen színű volt. Meg voltam győződve róla, hogy nagyapámék fordítva szerelték fel, a kehelybe biztos lentről kéne belelátni. Most már tudom, hogy jól volt az feltéve, sőt, dereng is az a fémdísz, amely a lámpa legalja volt, és felnyúlt a mennyezetig, ahol fémből készült díszes kis kehely szorult a plafonra, elrejtve a bermann cső végződését és a drótokat. A bura harangvirágjában a fémcső elágazott, két kisebb fajta villanykörte gyúlt ki esténként. Nem látszott ez lentről, a halványsárga üveg egységesen szórta szét a fényt.
De tudom, hogy két villanykörte volt. Láttam, mikor felszerelték az új házban. Útközben elveszett a plafondísz, és egy Günter bácsitól érkezett Sonnenblumen margarinos doboz vette át a drótálcázás szerepét. Lentről fejjel lefele látszott az írás a dobozon.
Úgy éreztem, nem csak a harangvirág-lámpa áll a feje tetején.

az üzlet

2008-02-05T13:16:00.004+02:00

Az üzlet a dédapámé volt. Lehet, hogy az ükapámé is, de erről nem tudok semmi biztosat. Aztán a nagyapámé lett és elvették. A házból egy ajtó vezetett az üzlet raktárába, amelyről én csak hallottam, hogy valaha létezett, mert be volt falazva. A konyhában egy dívány volt annál a falnál, ahonnan gondolom reggelente nagyapámék átmentek az üzlet raktárába, majd az üzletbe, és bentről kinyitották az ajtót a vásárlók számára. Vegyesüzlet lehetett. A cigarettásfiókos szekrény megmaradt. A költözéskor lehozták a padlásról a fiókjait és megunkkal vittük az új házba. Mindegyik fiókon kis plecsnin írta a márkát. Király nevűre emlékszem, de sok más is volt. Úgy emlékszem hogy harminc negyven ilyen fiókiocska is hevert a sópban. Porcelán kihúzó fogantyucskája volt mindegyiknek. Nagyapám idős korában egy bélyeggyüjtő kollégájától szerzett, vagy inkább vásárolt, sőt talán bélyegért cserélt egy régi fényképet, ami az üzlet bejáratát ábrázolta a hajdani cégérrel. F. BORSAI. Nagy pincéje is volt az üzletnek, azt nem tudom, hogy a ház pincéjéből régen át lehetett menni, vagy az mindig különálló pince volt-e. Több helyisége is volt az üzlet pincéjének és a ház oldalán egy nyiláson csúsztatták le az árut. A kommunizmus ideje alatt élelmiszerüzlet működött a nagyapám régi üzletében, nagyon kedves elárusítónőkkel. A szász Zini nénire emlékszem, meg a két Lenuţára, a nagyra és a kicsire. Mikor áru érkezett, és én a ház előtt tébláboltam először engem eresztetek be az árurakó nyíláson. Időnként a pénztárgéphez is odaülhettem, valamelyik tanti ölébe. Ha friss áru érkezett, mindig szóltak nagyapámnak és "pult alatt" kaptunk belőle. Az az érzésem, hogy az elárusítónők a régi tulajdonost tisztelték nagyapámban.

Nagyapám nem mesélt arról, hogy milyen volt régen az üzlet. Talán még túl kicsi voltam hozzá, hogy megértsem. De hát nem is lehet ezt érteni...

a kapukilincs

2008-01-12T07:30:00.002+02:00

Nem emlékszem mekkora lehettem, mire felértem a kapu kilincsét. Rézből volt és nagy volt. Valahol még láttam egyszer olyat. Egy másik városban egy másik polgári ház kapuján. Mikor a régi házat lebontották a kapukilincset is magunkkal vittük. Nem szereltük fel az új ház kapujára, nevetséges lett volna a hatalmas rézkilincs a filigrán kapun. A garázsban vándorolt a polcról az ablakpárkányra, az ablakpárkányról a polcra és ismét vissza az ablakpárkányra, mert úgy rémlik, hogy ott láttam utoljára...

a filegória

2008-01-10T13:11:00.002+02:00

Nem tudom mit jelent a szó. Igaz, a nyelvészek sem tudják pontosan, hogy mi a filegória. Nálunk, a régi házhoz ragasztva, a kertben volt, mindenféle szerszámokat és sok limlomot tároltunk benne. Fából épült, cseréppel volt fedve és rémlik, hogy valami díszítések voltak rajta, lehet hogy hajdanában kerti lugasnak használták. Úgy dereng, hogy deszkáit lemeszelték, és az eleje tornácra emlékeztetett, nem volt zárható, mégis valami ajtó féleségre is emlékszem.

Leginkább mégiscsak a neve miatt dereng bennem a kerti építmény emléke: filegória...

a fehér csempekályha

2008-01-08T09:37:00.001+02:00

Hatalmasnak láttam. Az ebédlőben kellett volna fűtsön, de igen ritkán gyújtottak be a gyermek szemszögből hatalmas helyiségben. Bár ebédlőnek hívtuk, sosem ettünk ott. A nagy, kihúzás révén mégnagyobb asztal, a két karos és hat vagy nyolc egyszerű támlás szék, az üveges, a kis és a nagy szekrény, ez utóbbiak amolyan tálas féleségnek minősültek, ezek alkották a nagy fehér csempekályha társaságát. A régi házban, amely hatalmas és igen sok szobás volt, nagyapámnak nem volt dolgozószobája. A nyáron hűvös télen hideg ebédlőben volt az íróasztala, és felette, egy falra szerelt üveges polcon sorjáztak a bélyegalbumok. A súlyos, régi polgári bútorok, bár nem volt stílbútor igen impozánsnak hatottak. Mikor már tudták, hogy a házat lebontják, el is akarták adni... A ZONGORA, igen volt zongora, kiskoromban klimpíroztam rajta, azt eladták... A bútort, az ablakba tett eladási hirdetés nyomán egy cigány akarta megvenni, hiába magyarázta neki nagyapám szelíden, hogy nem fér el tömbház lakásban látni akarta. Megnézte és elment. A bútor még egy ideig a családé maradt, átvándorolt velünk az új házba, akárcsak a felszedett hajópadló, (melyből a kihúzott szegek nem voltak rozsdásak, mert a régiek tudtak épitkezni) , és a nagy fehér csempekályha. A kis sópba kapott helyet. (Nem tudom mi a sóp, talán német nyelvből ered a szó, mi amolyan fából eszkábált raktárakat hívtunk így. Kettő volt, a kicsi és a nagy sóp. a nagyból lehetett felmenni az új ház padlására.) A csempekályha idővel besüllyedt a sóp földjébe, megázott és szétmállott. Néhány darabját nagyobb koromba áthordtam a nagy sópba, de ott maradtak, mikor az új házat magam mögött hagytam. Volt egy kerek csempéje, nem tudom mire szolgált, talán a gázcső résének az eldugására, ha ugyan volt gáz, mikor a kályhát gyártották. Azt írta rajta: Kronstadt.

a kávédaráló

2008-01-08T08:46:00.001+02:00

Eredetileg fehér lehetett. Én krémszínűre kopottan ismertem meg. Volt a tetején hajtókar, alatta kis üst alakú hely a kávészemeknek, amely két részre nyitható apró kupolával volt befedve. Csak egyik fele volt nyitható. A kávé, a darálás nyomán, kis fiókba érkezett. A hajtókar kis fa fogantyúval rendelkezett, a fiókot egy fémgombocskától lehetett kihúzni. Tulajdonképpen nem emlékszem rá, hogy láttam volna nagyapámat kávét darálni. ( A darálónak bors és egyéb erős fűszer illata volt.) Cikóriakávénak nevezett valamit lehetett vásárolni akkoriban, "nechezol" - nak becézték. Az igazi kávé nyugatról érkezett. Haupt Günter Münchenből, Lauer Rezső Bécsből írt nagyapámnak levelet. Günter bácsi évente többször csomagot is küldött: kávé (Nem tudom miért, nagyapám mindig eladta a kántornak. Ő maga az egyházközség főgondnoka volt.) margarin (sonnenblumen margarine) és isteni finom cukorkák, ( valamilyen toffe) meg biztos még sok minden, amire már megint nem emlékszem.
Előbb csak a fél kupola veszett el a tetejéről, aztán a daráló is oda lett.

a házikabát

2008-01-08T06:56:00.001+02:00

Mert ilyen is volt nagyapámnak, sőt ezt viselte naphosszat, ha otthon volt. Jól mondom viselte, nem hordta, olyan fajta volt. Ő viselte a dolgokat. A házikabát kockás, - valami szürkés árnyalatra emlékszem - combközépig érő darab volt, bélésmintájú gallérral és bogra köthető övvel volt felszerelve. Zsebében volt egy vászonzsebkendő, egy hajkefe betétje, (az az ovális gumidarab, melyből a fésülést végző fémfogak állnak ki) ezzel az alkalmatossággal nagyapám a házban található összes rojtos szőnyeg rojtjait fésülte szép egyenesre, a haját félrefésülve viselte. Egyúttal összeszedte a szőnyegen megjelenő összes pöszméket is. Mikor már az új házban laktunk, mert a régit 1985 - ben egy sugárút javára lebontották, a parittyám is a házikabát zsebébe költözött. Nagyapám a verebeket riogatta vele a szomszéd meggyfájáról. Nem lett volna semmi baja velük, ha nem ették volna a tyúkoknak gondosan megkészített, főtt és összetört pityókás puliszkalisztes táplálékot. A régi polgári házban kutyán kívül nem voltak állataink (egy teknőcről keringtek legendák, de az az én születésem előtt lehetett). Egyszer, mikor már éppen a verebek közé készült ereszteni egy kavicsot, meglátott egy patkányt az ócska garázs előtt futni, ezt szemvillanásnyi idő alatt leparittyázta. Tudtommal ez volt az egyetlen vadásztrófeája (bár nem preparálta).

a bélyegcsipesz

2008-01-07T15:54:00.001+02:00

Nagyapám bélyeggyűjtő volt. 1926 - ban, 13 éves korában fogott neki a bélyeggyűjtésnek. Nyugdíjas korában díjat is nyert. Sok albuma volt, egyeseken azt írta ABRIA, másokon KABE, ha jól emlékszem. Kékek és pirosak voltak. És volt a csipesz amivel bélyegeket és melléjük egész apró cetliket tűzött, amelyekre összetéveszthetetlenül egyedi írásával jegyzett számokat. Nem tudom mit jelentettek, talán a bélyegek értékét, talán mást. Volt még a nagyító, kettőre is emlékszem, egyre ami piros bőr tokban lakott, onnan kellett kifordítani, meg egy sárga műanyag tucat áru, az is olyan kifordítós volt. A bélyegeket, mikor kiállításra küldte fehér karton lapra ragasztott celofán alá tettem és Rotringgal, írt alája adatokat, egy sablon segítségével. Talán azért mert csúnya volt a kézírása. Egy narancssárga és egy zöld sablon volt az íróasztalán és régi lyukasztó és itatós meg régi pennák és kalamáris tartó - bár ezeket már nem használta. Volt még egy lámpa, szürkéskék márvány utánzat mintával, egyébként a lyukasztó is ilyen színű volt. Volt egy sárga töltött ceruza, melynek a vége kicsavarható volt, ezzel lehetett meghegyezni a ceruza betétjét. Volt radír, talán szintén márkás Rotring és még sok minden lehetett, amire már nem emlékszem.

nagyapám lódene

2008-01-03T14:51:00.001+02:00

Amolyan hosszú, fekete kabát. Érdekessége, hogy a zseb mögött még egy vágás volt rajta, amely a bélés alá vezetett, így a nadrágzsebből elő lehetett venni a zsebkendőt, vagy a fésűt, esetleg a kis barna pénztárcát, amely két zongorazsanér -szerűségre záró ruganyos fém lap összenyomására nyílt. Barna bőrkesztyű, a templomba járó barna cipő, kalap, kalap, de milyen kalap, mert nem emlékszem rá párosult még a lódenbe bújt nagyapámhoz és néhány emlék: vár árok körül gyúrt hógolyók, a bélyeggyűjtemény és az, hogy nagyapám nagyon szeretett.